Rólunk

A PERINT ITALKERESKEDÉS IMMÁR HÚSZ ÉV TAPASZTALATTAL ÁLL PARTNEREI SZOLGÁLATÁBAN

A Perint Kft nevét az Alpokból eredő, Szombathelyt keresztül szelő patakról kapta.  A 90-es években élelmiszer-nagykereskedelmi tevékenységet folytattunk, majd folyamatosan alakultunk át ital nagykereskedéssé. 

1992-ben vásároltuk meg pályázat útján a jelenlegi központi telephelyünket Szombathelyen a Mérleg u. 1. szám alatt, közel 14.000 m2, és 5200 m2 fűthető raktárakkal. A 90-es években nagy multi cégek disztribútoraiként működtünk a megye egész területén. Majd ahogy a piac változott és jöttek a logisztikai cégek csak saját értékesítésünkkel foglalkoztunk.

1995-ben Celldömölkön nyitottunk nagykereskedelmi depót, 2002-ben Körmenden szintén saját területen nyitottunk depót.

2006-ban Pápán bővültünk saját tulajdonban lévő telephellyel, 2009-ben pedig Sopronban nyitottunk új depót.

Jelenleg 47 fő munkatárssal dolgozunk, és 24 db tehergépkocsival rendelkezünk. 2004-ben újdonságként és az elsők között vezettük be az integrált vállalatirányítási rendszert. 2006-tól képviselőink PDA eszközökkel dolgoznak, így az Ő munkájuk és egyúttal a vevők kiszolgálása is könnyebbé válik. Célunk, hogy logisztikailag minél hatékonyabban tudjuk a tevékenységünket végezni. Fő szempontunk a vevő-centrikusság.

Cégünk 3 nagy hazai sörgyár kiemelt nagykereskedelmi partnere, ezen kívül a beszállítóink között megtalálható számos gyártó és forgalmazó cég. Működési területünk kiterjed egész Vas megyére, valamint Zala megye északi, Veszprém megye észak-nyugati és Győr-Moson-Sopron megye déli területére.

Telephelyeinken közel kétezer termékkel, gyors és pontos kiszolgálással várjuk kedves viszonteladó valamint lakossági vevőinket.

szívem szerint...

 

 

 

Perint!

 

logo2perint_0.png

A Perint Diszkont Kereskedelmi Kft. elkötelezett a kulturált italfogyasztás iránt.

Szeszesitalok fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.